Apu és a motorozás

Édesapám nagyon szeret motorozni. Második törzshelye a kedvenc motoros boltja. Munka után sokszor beugrik oda, nem is vásárolni, csak élvezni az együtt töltött időt a hasonló érdeklődésűekkel. Azzal szoktam viccelődni, ami egyébként igaz, hogy ahogy öregszik, egyre többet megy be a boltba, és egyre kevesebbet ül a motoron. A végén már nem is fog motorozni, csak bejár a boltba, a felszerelés, a bukósisakok, bőrruhák közé, hogy beszélgessen a többi vén rókával és csodálja a cuccokat.

Sajnos az utóbbi időben az derült ki, tényleg egyre kevésbé bírja a motorozást. Folyton panaszkodik, hogy fájnak az ízületei. Ha családi nyaralásra mentünk, vagy Anyuval mentek valahova, ő a legtöbbször külön jött, motorral. Ez már szinte sosincs így. Havonta egyszer-kétszer még fölül és megy pár kilométert, de ezt is egyre kevesebbszer.

Nemrég az egyik barátnőmmel, Lujzival beszélgettem, szóba került, hogy az ő apja versenyszerűen sportolt fiatalon, de még most is jó karban van, rendszeresen edz. Kérdeztem tőle, hogy csinálja, mert az én Apukám nagyon nem bírja a fizikai megterhelést. Azt mondta, az apja minden nap porcerősítőt szed az ízületeire, különben már évekkel ezelőtt tönkrement volna. Nagyon érdekelt, honnan lehet beszerezni az efféle dolgot, és Lujzi mutatott is egy honlapot, ahol különböző porcerősítőket lehet rendelni. Megmutatta, hogy az ő apjának melyik jött be a legjobban. Nagyon megörültem az új információnak, reméltem, hogy ez segíteni fog Apának. Ahogy hazaértem, rögtön meg is mutattam neki a honlapot, és úgy lázba jött, hogy rögtön rendelt vagy 3 adagot. Most azt várja, hogy megérkezzen. Mivel nem ért nagyon az internethez, folyton engem kérdezget, hogy mikor jön meg végre a porcerősítője. Alig várja, hogy elbüszkélkedjen az új szerzeményével a motoros boltban a vén rókáknak. Olyan, mint egy izgatott kisgyerek, jó ilyen lelkesnek látni újra, remélem, tényleg segít rajta.