A barátnőimmel komoly motorosok vagyunk, akár hihető, akár nem. Mind a hatan rajongunk a sebességért és az erős motorokért, meg mindenért, ami ehhez kapcsolódik. Mi vagyunk a Halál Angyalai, még saját hímzett dzsekink is van! Nyáron, meg úgy egyébként szezonban amint egy kis szabadidőnk engedi, túrázni megyünk, ki egyedül, ki családdal. Van, akinek a pasija, férje is motoros, szóval van némi egyezés itt-ott. Amikor az egyikünket eljegyezték a közelmúltban, akkor is együtt ünnepeltük meg, és a lánybúcsú Balaton túrázással lett egybekötve, persze a többi program mellett. Úgy gondoltuk, hogy ideje más járművet is kipróbálni, szóval megkerestünk egy kifejezetten balatoni programokkal foglalkozó szervezőirodát, és a lánybúcsú alkalmával vízre szálltunk, nagy vidámság közepette!
Már nem is emlékszem pontosan, hogy honnan jött egyáltalán a hajókázás ötlete, mindenesetre az emlegetett cég honlapját, elérhetőséget egy külön erre létrehozott csoportban írta meg az egyikünk. Szó szót követett, és mindenkinek annyira tetszett az ötlet, hogy végül azt mondtuk: ez tökéletes lánybúcsú lesz a barátnőnk számára! Nem kellett sokat agyalni, hogy melyik csomagot válasszuk, egyértelmű volt, hogy azt, amelyikben a legtöbb minden benne van. Biztosítanak vitorlást, kapitányt, korlátlan italt, és kedvezményeket a környékbeli szórakozóhelyekre, szóval nagyon komplex szolgáltatást kaptunk a pénzünkért. Mi sem természetesebb, mint hogy összeadtuk a menyasszonyra eső részt, és megegyeztünk, hogy a Balatonig is két keréken megyünk. Lánybúcsú Balaton túrával egybekötve? ennél jobbat el se tudtunk képzelni! Mintha nekünk találták volna ki!
Ahogy elterveztük, szépen konvojban lementünk, elfoglaltuk a szállásunkat, és otthagytuk a motorokat. Tekintve, hogy hajókázni és inni megyünk, nem lett volna szerencsés járművel menni, nem igaz? A slusszkulcsokat odaadtuk a recepciósnak, hogy semmilyen körülmények között ne adja nekünk vissza amíg ki nem józanodunk. Micsoda döntés volt! Némelyikünk hajlamos vadulni, ha vidámabb a szokásosnál, így nem akartuk, hogy a lánybúcsú Balaton körüli ámokfutássá fajuljon. Így végül összességében elképesztően jól éreztük magunkat, nagyon sokat nevettünk és beszélgettünk a vízre érve, és a szolgáltatás is nagyszerű volt, egyetlen panaszszavunk sem lehet! A szervezők abszolút korrektek voltak, mindent megkaptunk, amire befizettük magunkat. a menyasszony is fantasztikusan érezte magát, mind neki, mind nekünk egy csodaszép, örök emlék marad.