Új motoros bolt, benne salgó polc segíti a rendszerezést

Nagyon nagy álmom volt egy motoros bolt nyitása és mikor az álmom valóra vált, akkor sem ment minden teljesen simán.

Ti hol tárolnátok a motoros holmikat?

A bolt megnyitásakor talán ez volt az egyik legnagyobb kérdés, amivel szembe kellett néznünk. Fogalmunk sem volt, hogy milyen berendezés illik a legjobban egy motoros bolt megjelenéséhez, milyen tárolóeszközök azok, amik nem csak hogy praktikusak is a különböző méretű és súlyú termékek számára, de jól is néznek ki.

A berendezést illetően szerintem ez volt a legnagyobb kérdés, amivel szembe találtuk magunkat. A színek nagyjából egyértelműek voltak, nem akartunk túlságosan harsány színeket, végül a szürke falak és a piros padló mellett döntöttünk.

A piros szín szerintem alapvetően összeegyeztethető a motorosokkal, hiszen a klasszikus ábrázolásokban a chopperen utazó, ősz szakállú, 50es figura nyakában mindig ott van a piros kendő. Legalábbis az emberek legtöbbjének a fejében szerintem ez a kép él a motorosokról. Pedig valójába nagyon sokan vagyunk és nagyon sokfélék.

Már írtam is róla, hogy milyen szokatlan álmaim voltak gyerekként, ezt itt olvashatjátok: https://corsaro.hu/milyen-szokatlan-alma-lehet-egy-kislanynak-aki-imadja-szaguldozast-es-sebesseget/.

Nem olyan szokványos dolog, ha az ember lánya már gyermekkorában motorozni akar, a legtöbb nő társamat például taszítja az efféle közlekedés. Nem kifejezetten azért, mert nem szeretnék a motorokat, hanem mert nem tartják túl nőiesnek sem a férfiak, sem a nők. Pedig ez is ugyanolyan közlekedési eszköz, mint bármi más, még ha kicsit extrémebbnek is mondhatjuk, mint egy autó.

A motoron teljesen szabadnak érzem magam. Csak én, a motorom, egy adag benzin, és akár a világot is körbejárnám a járgányommal. De persze ez csak a fejemben van így, valójában egy ilyen nagy túra nagyon is sok szervezésbe, tervezésbe és persze rengeteg pénzbe kerül.

Ez az álmom még messze van, még nem igazán mentem hosszabb körutakra, főként belföldön motorozom, de néhány környező országnál messzebbre viszont már tényleg nem jutottam el.

Az egyik talán legkiemelkedőbb az volt, mikor Erdélybe mentünk motorozni. A hegyek közt motorozni elképesztően csodálatos volt, már csak a táj maga is megérte a hosszú órákig tartó utazást.

De kanyarodjunk vissza a motorokhoz és a tároláshoz.

A termékeink mérete és sokszínűsége miatt úgy döntöttem, hogy a rackinglog.hu oldalról fogok salgó polcot rendelni. A boltban nem csak ruhákat és kisebb kiegészítőket, hanem néhány nagyobb dolgot, alkatrészt is tartunk, ezeket pedig nem tehetem fa polcokra. Nem csak azért, mert esetleg koszosak lehetnek a polcok, hanem mert szerintem van, amit nem is bírnának el.

salgó polc
salgó polc

Emiatt tűnt tökéletes megoldásnak a salgó polc. A salgó polc egy horganyozott acélból készített polcrendszer, aminek nagyon magas a teherbírása, így szinte bármit kényelmesen tárolhatunk rajt. Többszáz kilót is gond nélkül elbír, így, ha könnyű és nehéz dolgokat is tartunk a boltban, teljesen megfelel. Az összképbe is illik, a szürke falak mellett nagyon jól mutatnak az ezüstösen csillogó polcok.

A praktikusság szempontja is ki van pipálva a salgó polc vásárlásával, mivel ezekben az álványokban állítható a polcok magassága egymástól függetlenül is. Pár mm-ként lehet állítani a polcokat, így a rendelkezésre álló helyet a lehető legjobban ki lehet használni. Az apróbb dolgokat kis polcmagasságra helyezem, a nagyobb alkatrészek miatt pedig csináltam néhány magasabb polcot is.

A salgó polc tehát minden kezdeti problémára megoldásként szolgált, így nem is kell mondanom, hamar megkedveltem ezt a fajta tárolási módot.

Beszerzés

A szükséges mennyiségű salgó polc beszerzése meglepően könnyen ment. Eleinte féltem, hogy a gyártásra heteket kell várni, hogy emiatt csúszni fog a bolt tervezett megnyitása, de a rendelés leadásakor nagyon kellemes meglepetés ért.

Egy nagyon kedves hölggyel beszéltem a rendelésről, a céljaimról, vele együtt ki matekoztuk, hogy akkor pontosan hány salgó polc is fog kelleni.

Mikor megvoltunk a dolgoknak ezen részével, akkor a szállításra terelte a szót. Mindössze néhány munkanapot vett igénybe a szállítás és a szerelés is.

Nagyon rövid szállítási idővel dolgoznak, mivel felismerték azt az igényt, hogy mindenki a lehető leghamarabb szeretné a magáénak tudni a terméket, hiszen azt még be is kell szerelniük. Így ehhez alkalmazkodva ez a cég nagyon gyorsan szállít

A beszerelés is egy kellemes meglepetést okozott, mert attól féltem, hogy nagyon nehéz lesz összeszerelni ennyi polcot, nem leszek velük kész. Abból indultam ki, hogy a szobámba rendelt új szekrényt egy egész nap alatt raktuk össze, nem számítottam ennél rövidebb időre polconként.

A polcok megérkeztek, kibontottuk őket és akkor szembesültünk a ténnyel, hogy ezeket bizony jóval könnyebb összerakni, mint sejtettük. A telefonban a hölgy említette, hogy egyszerű összeszerelni őket, de nem gondoltam, hogy ennyire.

Másnapra már az összes polccal készen voltunk és be is rendeztük az üzletet.

A polcok nagyon mennek a színekhez, a dekorációhoz és nagyon örülök annak, hogy megtaláltuk ezt a lehetőséget és a rackinglog.hu-t, akik ilyen jó minőségű, ISO szabványoknak megfelelő salgó polcokkal láttak el minket, ráadásul elképesztően gyorsan.

A megnyitó emiatt nem maradt el, nem kellett eltolnunk, hanem a tervezett időpontban meg is tudtuk nyitni a környék új, és remélhetőleg a későbbiekben a legjobb címet is elnyerő motoros boltját.

Ezzel egy nagy álmom teljesült, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ezt kiviteleznünk. Imádom az új praktikus polcokat, a vörös padlót és a darabokat, amiket árulunk, én is szívesen hordanám, ezt mindenképpen sikernek könyvelem el.